Mit csinál egy kertészkedő Januárban?

Amennyiben kertészeti munkákat 2016 február 10.-ig megrendeli, a munkadíjból 15% kedvezményt adunk!

Január, Boldogasszony hava, Télhó, Fergeteg hava

A hónap neveink latin eredetűek, és a városalapító Romolusz király nevéhez fűződnek. Az első római naptár márciustól decemberig tartott, mivel a földműves munkák szempontjából hasznos 10 hónapot foglalta magában. I.e. 700 körül vezették be a 12 hónapos naptárat, Ianuárius és Februarius néven.  Január a nevét Ianusról kapta aki a római mitológiában a kezdet és vég istene volt, ezért neki tulajdonítható, hogy a rómaiak január 1-vel kezdték az évet.

Az év első hónapjában a kert pihen az őszi avar alatt. Ebben a meleg rétegben védve van a talajélet, nem tud a fagy mélyen a földbe hatolni. Itt az ideje, előkészülni a tavaszra! Havas téli napokon átnézhetünk néhány szakmai újságot szakkönyvet új ötleteket merítve belőlük. Megtervezhetjük az éves munkafolyamatot a kertünkben.

Nézzük át szerszámainkat! Élezzük meg a metsző ollókat, fűrészeket, ásókat!

Olajozzuk meg, nézzük át permetező kannánkat a lemosó permetezések előtt. Szerezzük be az alap vegyszereket, melyek lehetőleg környezetbarátok legyenek. Szükség esetén vásároljunk az elhasznált szerszámok helyett újat. 

Meg tudjuk tervezni a zöldséges kertünket. Végig gondolhatjuk az arányokat, az előző év alapján, miből volt túl sok és miből kevés termés. Beszerezhetjük a kívánt vetőmagokat és átnézhetjük az előző évről maradtakat, el lehet-e még ültetni. Előkészíthetjük, kijavíthatjuk a melegágyat, fóliasátrat.

Átkeverhetjük, lerostálhatjuk a komposztot. A zöldhulladékká vált ünnepi díszítéseket, vágott fenyőfát, fenyőágat is felhasználhatjuk a kertben. Korán virágzó növényeket takarhatunk vele, vagy akár komposztálhatjuk is.  Amennyiben nincs ágdarálónk, úgy lehetőleg apró darabokra vágva tegyük a fenyőt a komposztra. Sokaknak az a véleménye, hogy a fenyő nem komposztálható a magas gyanta és terpentín tartalma miatt. Valóban lassabb a bomlási folyamat, de mint a dió levél esetében, ez nem akadály.

A komposztáláskor az alapszabály, hogy türelmesnek kell lenni!  

Nagy mennyiségű hóesés után érdemes körülnézni a kertben, és óvatosan lerázni a havat némely növényről. Főként az örökzöldeken okozhat kárt, ezeken ugyanis a nagy mennyiségű tűlevél miatt jobban megmarad a téli csapadék, és ez könnyen letörheti az ágakat. Védekezhetünk a törések, széthajlások  ellen ősszel kiszórt káliumdús tápanyag adásával is, ami a legtöbb őszi-téli stress kontroll trágyában megtalálható. A káliumtól erősebb lesz az ágrendszer és nincs szükség kötözésre.

Fagymentes időben hozzá kezdhetünk a cserjék ritkításához, fáinkon lévő száraz, beteg, korhadt ágak levágásához, és a visszahúzódott évelők elszáradt földfeletti részeinek lemetszéséhez. Ebben az időben célszerű végezni a diófa metszését is, ha ez nem történt meg a nyár végén vagy ősszel. A dió tavaszi metszése kerülendő, ugyanis az idő melegedésével a fa gyökérnyomása megnő, és a metszéskor keletkezett seben egy több évtizedes fa is képes elvérezni. Nincs az a sebkezelő, ami hajtási időszakban megállítaná a fa nedvének folyását. A seb nem tud beszáradni, és a fánk el kezd korhadni.

Földlabdás cserjéinket, fáinkat is átültethetjük. Ekkor nem szükséges a belocsolás, a lényeg, hogy erősen köré kell tömöríteni a földet. Nagyobb kárt teszünk a cserjénkben, ha alaposan belocsoljuk és kap ezután egy erősebb fagyot, mert megfagyhat a gyökérzet.

Az ősszel elmaradt talajforgatást is bepótolhatjuk, ha van egy-egy nap, amikor nincs átfagyva a talaj. Az ekkor ásott földet nem kell gereblyézni, porhanyítani, mert a későbbi fagyok a benne lévő víztartalom miatt elaprózzák a talajt. A hantos talajba könnyebben beszívódik a nedvesség, feltöltődik a talaj vízkészlete. A forgatott talajban a kártevők egy része felkerül a földszintre és megfagy. Ilyenkor ha van rá mód, érdemes szervestrágyázni, komposzttal feljavítani az ágyásokat. Lehetőség szerint a gyepet nedves sáros időben kerüljük, ne tapossuk feleslegesen.

Januári enyhébb fagyokkal tüzdelt időszakában elkezdhetjük a kertberendezések, kerítések javítását, fa felületek kezelését, csiszolását, festését. Figyeljünk rá, hogy festeni ugyan vastaglazúrral szoktunk, ami beszívódik, de ezt érdemes akkor végezni, amikor néhány nap plusz fok van. A festékeken fel van tüntetve a minimum hőmérséklet ami általában <5c°.

Januárban nagy számban építünk járdákat, autóbeállokat, teraszokat díszburkolatból.

Építünk zsalukő kerítés szerkezeteket betonból -5c°-ig, természetesen fagyálló adalékkal. A megrendelt kertek durva talajelőkészítési munkálatai is elkészíthetők.

Elhanyagolt kertek tisztítását, öreg fák kivágását, gallyak komposztálását is végezzük. A téli időszak alkalmas melegházak mikro öntözésének beszerelésére, gyümölcsösök csepegtető öntözésének kiépítésére és természetesen házi kertek öntözésének kivitelezésére is. Kútfúrásra is megfelel ez az időjárás!

A 2016-os évet különösen száraznak, kevés csapadékot ígérő aszályos évnek harangozták be, ezért érdemes elgondolkodni az öntözés kiépíttetésén.

Amennyiben kertészeti munkákat 2016 február 10.-ig megrendeli, a munkadíjból 15% kedvezményt adunk!